A kártyaszámlálás története 1962-ben kezdődött, amikor Dr Edward O. Thorp kiadta Beat the Dealer című könyvét. A könyv hamarosan a blackjack számlálás bibliájává vált, Thorpot pedig még ma is a kártyaszámlálás atyjának tartják annak ellenére, hogy ma már több stratégiája nem állja meg a helyét. A Beat the Dealer kiadásával soha nem látott szintre emelkedett a kártyaszámlálás. A könyv annyira népszerű volt, hogy még a New York Times best seller listájára is felkerült. Thorp computereket használt annak bizonyítására, hogy mely lapok előnyösek a játékosoknak, és melyek az osztónak. Miután valaki kikalkulálta, hogy eddig milyen lapokat játszottak már meg, kitalálhatta, hogy mi maradt még benn. Ha a játékos számára előnyös lapok maradtak, azokkal emelni lehetett a tétet és a nyereményt. A kaszinók le voltak döbbenve, és sürgősen cselekedniük kellett, ezért megváltoztatták a szabályokat. A játékosok fellázadtak. Végül visszaállították az eredeti szabályokat, de több pakliból kezdtek osztani, és ha valakit kártyaszámláláson laptak, kitiltották a kaszinóból.
A kártyaszámlálás már Thorp könyvének megjelenése előtt is létezett. Jess Marcum és Joe Bernstein sikeresen alkalmazta a blackjack számlálási módokat a kaszinó ellen. 1957-ben pedig Roger Baldwin, Herbert Maisel, James McDermott és Wilbert Canteney fejlesztett ki egy kártyaszámlálási rendszert mechanikus számológépek segítségével. Először Ken Uston írt könyvet a kártyaszámlálás takitikáiról Big Player Team címmel. A könyvben leírja, miként vett részt Al Francesco számláló csapatában. Az akció során különböző blackjack asztalokhoz küldtek játékosokat, így állapították meg, melyik a legjobb asztal. Ez a módszer mintegy 3 millió dollárt hozott Uston csapatának, amely minden idők legsikeresebb kártyaszámlálási akciója volt. Később Uston lett talán a leghíresebb kártyaszámláló annak köszönhetően, hogy több könyvet is kiadott a témában, és számos televíziós műsorban jelent meg.
Ken Uston és Al Francesco mellett Tommy Hylandot emlegetik még gyakran a leghíresebb kártyaszámlálók között, aki összehívott egy kártyaszámláló csapatot, és elindultak Las Vegasba, Atlantic Citybe és a Bahamákra, de végül a kaszinók kitiltották őket.
A kártyaszámlálás történetében a 70-es, 80-as évek számítanak mérföldkőnek, amikor megjelentek az első computerek. Ezek alkalmazásával csökkentek a hibák és nőttek a nyeremények. Talán a legtöbben a MIT Blackjack Team-et ismerik. A híres Massachusetts Institute of Technology főiskola diákjai elhatározták, hogy megpróbálkoznak a kártyaszámlálással. Történetük Ben Mezrich Bringing Down the House című könyvéből vált ismertté. Az egyik kaszinó biztonsági nyomozójának elmondása alapján egy hétvége alatt 400 ezer dollárt nyertek Las Vegasban. Egy másik nagy név Julian Braun, aki az IBM technikusaként hozott létre optimális kártyaszámláló rendszert.
És nem szabad megfeledkezni Lawrence Revere-ről sem, aki egykor pit boss volt egy kaszinóban, de később profi szerencsejátékos és blackjack játékos vált belőle. Ő is több kártyaszámláló rendszert talált ki, és ezekről könyveiben írt. Egyik legismertebb könyve a Playing Blackjack as a Business, amely részletesen tárgyalja az általa felállított stratégiákat.
A blackjack kártyaszámlálás történetében a fentieken kívül csupán macska-egér harcok folytak a kártyaszámlálók és a kaszinók között. A számlálók mindig próbálnak egy lépéssel előrébb lépni, a kaszinók pedig próbálják őket elcsípni.
Ahogy azonban a statégiák egyre jobban fejlődtek, a kaszinók is egyre hatékonyabb módszereket fejlesztettek ki a kártyaszámlálók azonosítására és a játéktól való eltiltásukra. A kártyaszámlálás fejlődésével tovább folyik a harc a számlálók és a kaszinók között. Ahhoz, hogy valaki sikeres kártyaszámláló legyen, nem kell matematikai zseninek lennie, mindössze némi koncentrációra és összpontosításra van szükség. Nem kell minden egyes lapot fejben tartani, csak nagyjából kell tudni, hogy milyen lapok nem kerültek még leosztásra.
Az interneten számos személyes történet kering sikeres vagy kevésbé sikeres kártyaszámlálókról. Az egyik történet szerzője elmeséli, hogy 21 éves korában ismerkedett meg a kártyaszámlálás rejtelmeivel. Barátaival Vegasba indultak a hét végére, de ő előtte elhatározta, hogy indulás előtt kicsit utánaolvas a kaszinóknak. Az olvasás során azt állapította meg, hogy a kaszinók mindig a háznak adnak nagyobb előnyt a játékosokkal szemben, de blackjackben bizonyos technikákkal lehet nyerni. Vásárolt egy könyvet a kártyaszámlálásról, megtanulta a szabályokat, memorizálta az alapvető stratégiát, és tanulmányozott néhány rendszert, majd 40 dollárral a zsebében elindult Las Vegasba. Ekkor játszott először élő kaszinóban. Néhány óra múltán a 40 dollárból 165 lett, és ez elég lökést adott ahhoz, hogy többször is visszatérjen Vegasba, és más kaszinókban is próbálkozzon. Idővel kiderült, a játékra a Frontier Hotelban kedveztek a körülmények a legjobban a játékosoknak. A Las Vegas-i utazások között még több könyvet olvasott a kártyaszámlálásról, és elsajátította a legismertebb stratégiákat. Olyan mesterfokra fejlesztette tudását, hogy egy pakli kártyát 14 másodperc alatt tudott megszámolni. A startégiákkal együtt azt is megtanulta, miként folyik a macska-egér játék a kaszinó pit boss-aival, és hogyan lehet minél több ingyen ételre szert tenni 30 perces, 5 dolláros játékkal.
A kártyaszámlálás egyetlen veszélye, hogy ha észreveszik, egy életre kitilthatják a játékost a kaszinóból. Játékosunk idővel Las Vegasba költözött, ma azonban már ritkán játszik blackjacket. Noha a kártyaszámlálás az ő esetében működött, soha nem gondolt arra, hogy ebből csináljon karriert. Továbbra is csak a játék élvezetéért számlálja a lapokat.